pince Tag

Készüljetek, nagyon eseménydús 2023-as évet terveztünk Palkonyán. Számos esemény szervezői is vagyunk, illetve jellemzően a Trifla Kóstolóházunkban helyszínként is szerepelünk. Parázs vendégházunk nagy örömmel vár benneteket egész évben. Várjuk érdeklődéseteket! www.palkonya.hu   ...

Kedves Vendégeink! Idén is számtalan programmal várunk Titeket Palkonyán! Érdemes körülnézni, és időben foglalni a szállásokat. Továbbra is él az ajánlatunk, hogy a Borvirág és a Parázs vendégház együttes bérlésekor 10% kedvezményt adunk a két ház bérleti díjaiból. Illetve a 6 éjszakás áraink is kedvezőek. Hárságyi...

Idén megmérettettük az egyik kedvenc borunkat a Hárságyi Siller 2017-es borunkat a Paksi Siller Fesztiválon. Ezen a borversenyen az ország minden tájáról, sőt határon túlról is érkeznek siller borok, így izgalmas és nagy kihívást jelent ezen a versenyen részt venni. Hárságyi Balázs az egyik évben...

Nagy örömmel mutatjuk be Borvirág vendégházunkat, melyet 2004-ben nyitottunk meg. A ház az Országosan Védett Műemlék Pincesoron helyezkedik el, két szobás kisház kerttel. Szeretett vendégházunkban 7 főt tudunk elszállásolni, az egyik szobában 3 (egyszemélyes) ágy található, míg a nagyobb szobában egy franciaágy és két egyszemélyes...

2017 tavaszán jelent meg egy sorozat Palkonyai arcok címmel a palkonya.hu weboldalon. Mi is “arcok” vagyunk Palkonyán. Nagyon klassz kis riport lett. Kicsit rólunk, falunkról, családunkról. Íme a riport >>>...

2016-ban kezdtünk el igazán a szarvasgombával foglalkoznia bor mellett. Pincénk így két profilt tudhat magáénak a szarvasgomba keresés és -értékesítés, valamint a borkészítés és -értékesítés. Mindkét terület rajongói vagyunk. A borkészítést több mint 10 éve foglalkoztatja családunkat, kisebb nagyobb lendülettel, örömmel és csalódással, elismeréssel és megvezetéssel...

2016-ban is megrendezésre került az Ördögkatlan Fesztivál térségünkben, ám nem a falunkban Palkonyán. Sajnos az Önkormányzat és a Fesztivál szervezői nem tudtak megállapodni, így átköltözött a fesztivál Villánykövesdre. Falunkban ellenben a Mokos Pincészet helyszín maradt, így szerencsére a fesztivál buszok is jártak rendszeresen. Ezt a...

Sokan kérdezik Tőlünk pontosan hogyan is van a Parázs vendégház elrendezése, hány személyesek az apartmanok, hány centisek az ágyak. Egy gyors körképet készítettünk nektek a ház elrendezéséről, hogy könnyen tudjatok tervezni, gyerekeket, családtagokat, barátokat elhelyezni. Az alapfelszereltségünkre is kitérünk. Igyekeztünk minél komfortosabbá tenni az apartmanokat,...

Ünnepelj velünk karácsonykor és szilveszterkor! Egy 6-os karton Hárságyi bor összeválogatásával a 6. palackot ingyen adjuk (vegyes karton esetén a legalacsonyabb árú borból egy palackkal). Áraink: Új Rosé 2015 (merlot) 1500Ft/palack, Vörös 2013 (portugieser kis cabernet franc-nal) 1250 Ft/palack, Birtok bor 2009 (cabernet sauvignon cuvée) 2400 Ft/palack, Új Cabernet Sauvignon 2012 3500...

Idén is remek hangulat volt az Ördögkatlan fesztiválon, melyet augusztus 5.-8. között rendeztek meg Palkonyán és a környező falvakban több, mint 100 helyszínen! Az idei augusztusi tikkasztó hőség ellenére nagyon sokan jöttek el a Fesztiválra és hozzánk, a Hárságyi pincébe. Találkoztunk régi ismerősökkel, lettek újabb barátok...