A történelmi Pincesorral szemben lévő dombság rejti a palkonyai szőlőket, mely a faluból nézve szinte észrevehetetlen. Ezért érdemes egy kis kirándulást tenni a Villányi borvidék Weingarten dűlőre és onnan szemlélni a falut és a falut körülölelő három nagy halastavat. A szőlőhegyen járva láthatjuk a gondosan metszett szőlőtőkéket, valamint rábukkanhatunk régi borospincék maradványaira, vagy a természet által kialakított kis-kanyonokra.
Útvonal (Térképen zölddel jelölve): Templomtól indulva a Fő utat követve induljunk el Villány felé. A vasútállomásnál balra kanyarodunk, követve az autóutat, majd az első betonos úton jobbra fel (tábla jelzi). Egy darabig betonos az út, majd földes lesz. A nagy és több száz éves gesztenyefa árnyékában található a Szent Bertalan Szőlő-hegyi Kápolna, melyet 2007. augusztusában szentelünk fel. Innen tovább mehetünk az utat követve, és hamarosan a Haraszti Birtokterasz és Kempinghez érünk, ahol a kilátást megcsodálva ihatunk egy finom palkonyai bort. Tovább sétálva az úton balra lekanyarodhatunk a Palkonya felé vezető tábla jelzésnél. Vagy az útra visszatérve kanyarodhatunk el az erdőnél a táblánál a Palkonya-Vylyan túrútvonalra (lásd alul).
A faluban két kis sétaútvonalat alakítottunk ki, melyet kutyásoknak, családoknak kisgyerekkel, kismotorral vagy csak egy laza sétára vágyóknak ajánlunk. Mindkét séta út a Szent Erzsébet Templomtól indul kb 1 km. A Templom mentén a Temető irányába indulunk. A palkonyai Temetőben a Ravatalozó mellett haladva kiérünk a földesútra, ahol megcsodálhatjuk a tavat és annak madárvilágát. Ha balra fordulunk (térképen pirossal jelölve), akkor a Glóbusz irányába indulunk és egy kis sétát követően elérkezünk a focipályához és a játszótérre. Ha a kereszteződésnél jobbra fordulunk (sárgával jelölve), akkor egy kis séta után a Pincesoron bukkanunk fel, ahol hétvégén biztosan van nyitva egy pince egy jó pohár borra vagy szörpre szomjazóknak.
Túra-ajánlatok környéken
Ördögkatlan túra útvonal (Palkonya-Vylyan túra)
Vagyis Palkonyai szőlőhegyektől a kisharsányi Vylyan Pincészetig (vagy tovább Kisharsányig)
“Az út hossza körülbelül 4,5 km, mezítláb megtenni nem ajánlott, napos idő esetén pedig kendő, vagy szalmakalap viselése javasolt. S még egy tanács: a Szent Bertalan kápolnához érve érdemes szusszanni egyet a hatalmas bölcs gesztenyefa árnyékában, (jobbra) a Palkonyai pincékre- halastóra és (balra) a Fekete-hegy tevepúpokra emlékeztető csúcsaira nézve rácsodálkozni a világra. A túra már ezért az élményért megéri!
Arról nem is beszélve, hogy a Palkonyai pincesoron és a Vylyan teraszon elfogyasztott útnak indító hűsítő fröccsök után itt útközben senkinek nem kell szondába fújnia.”
A túra útvonal táblákkal van jelezve. Nagy eső után vagy közben azonban nem érdemes elindulni, mert nagyon csúszós és sáros az út egy része. Érdemes bejelentkezni a Vylyan pincészetbe egy borkóstolóra vagy egy könnyű ebédre. Túra útvonal pontos térképe
Hétágfa tanösvény
A 2,5 kilométernyi interaktív ösvény minden korosztálynak tartalmas kikapcsolódás Kistótfaluban (Palkonyától 10 km-re). A speciális tanösvény interaktív állomásai a természettel való tudatos kapcsolódást segítik. Nézd más szemmel a világot, kalandra fel!
Bármikor egyénileg is látogatható, ha pedig a vezetett túrákon vennél részt, keresd itt, vagy a Hétágfa közösségi oldalán! Az állomásokon meséket, jógagyakorlatot, feladatokat és leírásokat találsz. Igazi élmény gyereknek, felnőttnek.A táblák csak egy kis ízelítőt adnak, a teljes tartalmat a saját fejlesztésű alkalmazásunkban találod, akár előre is elolvashatod, mielőtt nekivágsz az ösvénynek. Töltsd le ingyenesen: Androidra: https://bit.ly/32GVZrO iOS-re: https://bit.ly/35JGj9g
(Ha jobban kedveled a nyomtatott anyagot, kiadványunkat keresd nálunk, vagy a kistótfalui boltban (Bem. u. 12.).Az interaktív állomások egy fizikai útvonalon öt különböző tematikában kalauzolnak. Minden állomáson végigfut minden tematika. Nem érdemes mindent egyszerre befogadni! Válaszd ki, melyik érdekel, és egyszerre csak annak indulj neki.
MESEÖSVÉNY Mesék, játékok nem csak gyerekeknek
TERMÉSZETMŰVÉSZET ÖSVÉNY A természettel való kreatív eggyé olvadás lehetősége
ÉLETERŐ ÖSVÉNY Hiánypótló tematika az erőgyűjtéshez: jógagyakorlatok, meditáció és életútkérdések a csendes elvonuláshoz
HELY SZELLEME Az ember és történelem lenyomata a természetben; a természet éléskamrája
KÖRNYEZETTUDATOSSÁG Felelős környezetvédelem praktikus tanácsokkal
A Szársomlyó egykori kőfejtőjében kialakított Nagyharsányi Szoborpark története 1967-ig nyúlik vissza: ekkor tartották fiatal pécsi művészek kezdeményezésére az első kőszobrász szimpoziont. A szobrok nagy része helyi, nagyharsányi és beremendi szürke mészkőből készült a lehető legtágabb műteremben, a szabad ég alatt.
A Panorámasétány 2019-ban épült, és a nevét – Kikerics panorámasétány – természetesen az itt élő magyar kikericsről kapta, amely fokozottan védett növény. A sétány célja, hogy bemutassa a Szársomlyó értékeit, köztük 50 védett növényfajt, amelyből 7 faj hazánkban kizárólag itt fordul elő.
A sétányt a szoborparkon keresztül lehet megközelíteni, és olyan panorámát ígér, aminek köszönhetően örökre a szívedbe zárod a villányi borvidéket.
Fogadóépületben szükséges jegyet váltani, majd a körtúrán kényelmes könnyen mászható lépcsők segítségével feljutunk a hegyre.
Szakvezetéses túra a Szársomlyóra
Magyarország legdélibb hegyvidékének – a Villányi-hegységnek – legmagasabb tömbje a Szársomlyó. Erőteljes kiemelkedése sajátos és igen eltérő mikroklimatikus viszonyokat hoz létre a déli és északi oldalon, szubmediterrán klímaterületein botanikai ritkaságok élnek. A hegyen 75 védett növényfajt találtak, közülük 4 faj kizárólag itt fordul elő hazánkban.
A fokozottan védett terület kizárólag szakvezetővel látogatható! A Szársomlyó csúcsára a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság heti öt alkalommal indít garantált szakvezetéses túrát a Nagyharsányi Szoborparktól egyéni turistáknak és csoportoknak, egész évben folyamatosan.
Indulás helye: Nagyharsányi Szoborpark
Időpont: szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap 10:00 óra
A túra hossza kb. 5 km, időtartama: 3 óra
A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt.
Javasoljuk strapabíró, nem csúszós talpú lábbeli viselését (erős túracipő, vagy túrabakancs). A mészkő felszín nedves időben csúszóssá válhat. Ajánlott a réteges, időjárásnak megfelelő öltözék; nyári időszakban sapka/kalap, naptej, szúnyogriasztó, kullancs elleni védelem.
A túra résztvevői ingyenesen tekinthetik meg a Szoborparkot!
Információ: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Balogh László, tel.: 20/913-7534
A Villányi-hegységben a kék jelzésű túraútvonalak kanyarognak, melyhez a hegy bármelyik pontján lehet csatlakozni. Mi a Villányi-szoborparkból induló utat próbáltuk ki, mely az erdőn keresztül el vezet egy vadászházhoz, valamint a hegy másik oldalára. Ki-ki a maga üteme szerint bejárhatja az egész hegyet. Előtte érdemes egy térképen ellenőrizni a távolságokat!
Ha Villánykövesdről érkezünk Villányba, a városhatárban a rendkívüli ételeiről és vendégfogadásáról híres Fülelmüle-csárdát látjuk meg. Itt érdemes egyet ebédelni (előre bejelentkezés javasolt). A Csárdát elhagyva a vasúti átjáróval szemben kezdődik a tanösvény.
A tanösvény a templomhegyi bánya területén lett kialakítva. A tanösvényen informatív táblák jelzik a látnivalót, valamint egy szép kilátóra is fel lehet mászni. Érdemes jobban megnézni a sziklafalakat, mert nagy kincsre, érdekes lenyomatokra bukkanhatunk. A terület fokozottan védett, kérjük ezt ne felejtsétek! Bővebb leírás>>>
A tanösvényen látható állomások leírása itt olvasható>>>
Csodabogyó-túra Máriagyűdön
A tanösvény a Siklóshoz tartozó Máriagyűdi kegytemplom előtt elhelyezett tájékoztató táblától indul és a sárga sáv turistaútvonalat követve járható be. Ezen felül a tájékozódást nagyban segítik a nyomvonal mellé látótávolságban kihelyezett facölöpök, melyeken a szúrós csodabogyó rajza látható. A templomtól a Tenkes-hegy csúcsa alatt található kunyhóig kialakított tanösvény körülbelül 2,5 km hosszú. A végállomástól célszerű felkapaszkodni a hegygerincre, majd a kék sáv jelzésen keleti irányban haladva a sárga kereszt, vagy a piros sáv jelzésen visszaereszkedni Máriagyűdre. A tanösvényen a kiinduló és végállomáson elhelyezett tájékoztató táblák mellet 22 ismertető tábla segítségével kaphatunk bepillantást a környék élővilágának mindennapjaiba. A fákkal és cserjékkel 16 tábla segítségével ismerkedhetünk meg, melyek egytől egyig az adott faj mellé vannak kihelyezve, megkönnyítve az olvasottak terepi beazonosítását.