Kerékpártúrák

A bicikli szerencsés ezen a vidéken, hiszen közel vannak egymáshoz a Villány-Siklós Borút falvai, így könnyűszerrel látogathatjuk meg azokat.

 

Fontos figyelembe venni, hogy ma már a biciklizőket is szondáztathatják, így fokozottan figyeljünk erre, valamint a megfelelő felszerelésre. Nagy öröm, hogy bicikli út ma már Villánytól egészen Harkányig biztosított, sajnos Palkonyáról még nem. Biciklit és elektromos biciklit Villányban lehet bérelni, a bicikliket  kért időre házhoz hozzák. A cég neve: Rent Bike Villány gyerekülés ingyenesen kérhető, sisakot nem adnak! Most néhány kerékpáros-útvonalat mutatunk be.

Palkonya- Villánykövesd-Jakabfalu-Ivánbattyán-Palkonya

kb. 1 óra

Palkonya és Villánykövesd között egy szép halas tó mellett haladunk el, és végig a Karasica-patakkal párhuzamosan haladunk. Villánykövesdet elhagyva eljutunk a Fülemüle Csárdához, ahol balra kell fordulni Jakabfalu felé. Jakabfalu egy kis sváb település, ahol érdemes megcsodálni a régi sváb házakat és portákat, valamint egy sváb tájházat a Konrad-házat is. A falun végig tekerve a vége felé egy kis hídon áthaladva egy földes-útra térünk rá, amely elvezet bennünket az ivánbattyáni-tavakhoz. Ivánbattyán egy zsákfalu, ahol igazán szép tavakat alakítottak ki, horgászat és egyéb kikapcsolódás céljából. Érdemes itt egyet fújni, aztán irány vissza Palkonyára a betonos úton.

 

Palkonya-Újpetre-Vokány-Kisharsány-Nagyharsány-Villány-Villánykövesd-Palkonya

Egy nap, 40-45 km
Ezt az útvonalat egy barátom ajánlotta, aki kicsit komolyabban veszi a biciklizést, szóval nem egy hétvégi-tekerő, amilyen én vagyok.

Palkonyától Pécs felé
– Újpetrére érve a faluba lejtőn ereszkedve a lejtő alján elágazik az út, itt térünk Vókány felé dimbes-dombos (néhol elég erős emelkedőkkel tarkítot úton elhagyjuk a települést.
– Siklós felé egy hosszú és közepes emelkedővel kell átmásznunk a gerincen, közel 100 méter szintemelkedést leküzdve, már élvezhetjük is a lejtők szépségét (nem kell tekerni),
– az utat követve egy T elágazáshoz érve, balra
– Nagytótfalú felé kell menni (a településen szép a tájház található, ha éppen nyitva van) továbbhaladva Kisharsányra érünk. Innen
– északkelet felé (Palkonya irányába) megy egy betonút a szőlőbe. 1,5-2 km után keletre (jobbra) megy egy új beton út két oldalán 4-5 éves szőlővel ezen az úton el lehet menni egészen.
– Nagyharsányig, érdemes megnézni az 1500-as években épült református templomot.
– Nagyharsányból vagy bicikliúton és akkor meg lehet nézni a szoborparkot, vagy vissza a szőlő felé és kék turistaúton át a völgybe haladva földes úton (Csillag-völgyön keresztül).
– Villányba a pincéken kívül érdemes megnézni a geológiai tanösvényt is, ez a vasútállomás után ha Villánykövesd felé megyünk a sorompó előtt délre kis köves úton kell felmenni az éles kanyarból vissza a hegyre.
– Itt kezdődik és nagyon érdekes. Be lehet menni az egykori kőbányába, ahol nagyon szép, ammonitiszeket lehet látni a kőzetrétegbe ágyazódva. Innen már fakultatív a program.

Három folyó bicikli útvonal:

Harkány-Villány tengelyen

Harkányt és Siklóst kiépített kerékpárút köti össze. Siklós a város fölé magasodó várról, török építészeti emlékeiről és újabban termálfürdőjéről híres. A városban a szolgáltatások széles palettája elérhető (különböző komfortfokozatú szálláshelyek, éttermek, üzletek, bankfiókok, kerékpárszaküzlet- és szerviz stb.). A városháza előtt észak felé indulva Nagytótfalun, Kisharsányon keresztül érkezünk Nagyharsányba.

Nagytótfaluból Újpetre felé indulva tehetünk egy kitérőt Palkonyára, mely már messziről felismerhető piros tetős körtemplomának kupolájáról. Palkonya 2007-ben Európa Kulturális Faluja volt, a falu házainak zöme helyi védettségű műemlék, csakúgy, mint helyi pincesor, mely az évente pünkösdkor megrendezett nyitott pincék fesztiváljának helyszíne. Hasonló műemlék pincesor található Villány felé továbbindulva Villánykövesden.

Nagyharsány a borvidék egyik legfontosabb települése, a kopár Szársomlyó déli oldalán kialakult száraz mikroklíma kedvez a bortermelésnek. A község mellett található a Szoborpark, mely nemzetközi hírű szobrász-alkotóhely.

Nagyharsányból folyamatos emelkedőn felfele tekerve érkezünk Villányba, ami a borvidék turisztikai központja. Számos szálláshely, pincészet, étterem, üzlet várja a turistákat. Az év során több fesztivált tartanak a városban, ami igen nagyszámú látogatót vonz.

A városban és a borvidéken elérhető szolgáltatásokról és programokról naprakészen tájékoztat a www.villanyiborvidek.hu weboldal.

Részletes leírás itt >>>

Villány-Bóly-Nagynyárád- Sátorhely

Villányt Kisjakabfalva felé hagyjuk el. A falu központjából kerékpárút indul Kisbudmér irányába, festői kilátással a Karasica völgyére. Borjád előtt a Karasica töltésére fordulva Bóly irányába haladunk.

Bóly a térség és a helyi borvidék központja, jelentős német kisebbségi lakossággal. A látnivalók között megemlítendő a Batthyány-kastély (Kiskastély étterem), valamint a Batthyány-Montenuovo Mauzóleum. A városban számos szolgáltatás (szálláshelyek, éttermek, borkóstolás, üzletek, bankfiókok, posta, kerékpárszaküzlet- és szerviz) elérhető.

Villány központjából Magyarbóly felé indulva eljuthatunk Beremendre ahol számos szolgáltatás érhető el (üzletek, étterem, hotel, strand). Megtekinthető a település közelében található ökumenikus kápolna, illetve Magyarország legdélibb pontja Kásád térségében. Innen átkelhetünk Horvátországba, valamint Lippón és Majson keresztül átvághatunk Sátorhely irányába.

Bólyt Nagynyárád irányába hagyjuk el. Nagynyárád jellegzetes sváb település. A falu nevezetessége a díszes barokk katolikus templom, illetve a helyi iparművész, Sárdi János kékfestő műhelye, illetve a kékfestés hagyományához kapcsolódó nyári fesztivál. A faluban üzlet, italbolt található.

A következő állomás Sátorhely, mely a magyarok török ellen 1526-ban vívott csatájának emléket állító Nemzeti Történelmi Emlékhelyről nevezetes. A vesztes csatát követően, mely egész Közép-Európa szempontjából sorsfordító volt, megkezdődött a 150 évig tartó török hódoltsági időszak. A helyszín 1700 katona és II. Lajos király sírhelye is egyben. További részletek itt>>>