Gyalogtúrák

Palkonyai séta-ajánlatok

A Borvirág Vendégházzal szemben lévő dombság rejti a palkonyai szőlőket, mely a faluból nézve szinte észrevehetetlen. Ezért érdemes egy kis kirándulást tenni a hegyre és onnan szemlélni a falut és a falut körülölelő három nagy halastavat. A szőlőhegyen járva láthatjuk a gondosan metszett szőlőtőkéket, valamint rábukkanhatunk régi borospincék maradványaira, vagy a természet által kialakított kis-„kanyonokra”.

Útvonal: A vendégháztól induljunk el Villány felé. A vasútállomásnál balra kanyarodunk, követve az autóutat, majd az első betonos úton jobbra fel (tábla jelzi). Egy darabig betonos az út, majd földes lesz. A nagy és több száz éves gesztenyefa árnyékában található a Szent Bertalan Szőlő-hegyi Kápolna, melyet 2007. augusztusában szentelünk fel. Innen tovább mehetünk az utat követve, majd a Horgász-tónál ereszkedünk le, ahol található a lovarda, és juh-istálló.

Túra-ajánlatok

Szársomlyó túra

Részvételi díj: 18 éves korig: 400 Ft/fő ; felnőtt: 800 Ft/fő.

Szakvezetéses túrák a Szársomlyóra

A fokozottan védett Szársomlyó egyedülálló természeti és kultúrtörténeti értékeit szakvezetéses túra keretében lehet megismerni. Az érdeklődők megismerhetik a hegyre jellemző mészkőszikla- és hasadékgyep társulásokat és jellegzetes fajaikat (bakszarvú lepkeszeg, korongos lucerna, téglaszínű lednek), valamint a szársomlyói vár történetét.

Program időtartama: 3-4 óra
Túra hossza: 5 km
Helyszín: Villányi (Nagyharsányi) szoborpark
Közlekedés: egyénileg, gépkocsival vagy helyközi autóbusz járattal Pécs felől siklósi átszállással. GPS: N45.856244 E18.430982
Időpont: jelzett napon 10.00 óra
Elérhetőség: Balogh László, Tel.: +36 (20) 913-7534

A program a garantált túráktól eltérő időpontokban is kérhető.
Szakvezetés ára: 15 főig: 10000 Ft/csoport, 15 fő felett: 18 éves korig 400 Ft/fő, felnőtt: 800 Ft/fő
Tel.: +36 (30) 405-4571

A Szársomlyó Természetvédelmi Terület!

A hegy 1944 óta védelem alatt áll – mint a magyar kikerics egyetlen hazai termőhelye – , majd 1991-től az északi és a déli oldal is fokozott védelmi oltalmat kapott, így csak engedéllyel és kísérővel látogatható.

Letölthető borvidéki térkép. Kérjük, a Szoborparknál nagyítson!

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósághoz történő előzetes bejelentkezés esetén eltérő időpontban is meg lehet ismerkedni a Szársomlyó egyedülálló természeti értékeivel, valamint a csúcsról (442m) elénk táruló páratlan panorámával.

A Villányi-hegységben a kék jelzésű túraútvonalak kanyarognak, melyhez a hegy bármelyik pontján lehet csatlakozni. Mi a Villányi-szoborparkból induló utat próbáltuk ki, mely az erdőn keresztül el vezet egy vadászházhoz, valamint a hegy másik oldalára. Ki-ki a maga üteme szerint bejárhatja az egész hegyet. Előtte érdemes egy térképen ellenőrizni a távolságokat!

Ördögkatlan túra útvonal

Vagyis Palkonyai szőlőhegyektől a kisharsányi Vylyan Pincészetig (vagy tovább Kisharsányig)

“Az út hossza körülbelül 4,5 km, mezítláb megtenni nem ajánlott, napos idő esetén pedig kendő, vagy szalmakalap viselése javasolt. S még egy tanács: a Szent Bertalan kápolnához érve érdemes szusszanni egyet a hatalmas bölcs gesztenyefa árnyékában, (jobbra) a Palkonyai pincékre- halastóra és (balra) a Fekete-hegy tevepúpokra emlékeztető csúcsaira nézve rácsodálkozni a világra. A túra már ezért az élményért megéri!

Arról nem is beszélve, hogy a Palkonyai pincesoron és a Vylyan teraszon elfogyasztott útnak indító hűsítő fröccsök után itt útközben senkinek nem kell szondába fújnia.”
A túra útvonal táblákkal van jelezve. Nagy eső után vagy közben azonban nem érdemes elindulni, mert nagyon csúszós és sáros az út egy része. Érdemes bejelentkezni a Vylyan pincészetbe egy borkóstolóra vagy egy könnyű ebédre. Túra útvonal pontos térképe letölthető itt >>>

Villányi templomhegy-Földtani tanösvény

Ha Villánykövesdről érkezünk Villányba, a városhatárban a rendkívüli ételeiről és vendégfogadásáról híres Fülelemüle-csárdát látjuk meg. Itt érdemes egyet ebédelni és hétvégén estefelé garantált az igazi jó nótázós-buli ahol egy háromtagú cigányzenekar adja a talpalávalót. A Csárdát elhagyva a vasúti átjáróval szemben kezdődik a tanösvény.
A tanösvény a templomhegyi bánya területén lett kialakítva. A tanösvényen informatív táblák jelzik a látnivalót, valamint egy szép kilátóra is fel lehet mászni. Érdemes jobban megnézni a sziklafalakat, mert nagy kincsre, érdekes lenyomatokra bukkanhatunk. A terület fokozottan védett, kérjük ezt ne felejtsétek! Bővebb leírást a vandorok.hu weboldalon olvashattok (a webcímre kattintva)!

Csodabogyó-túra Máriagyűdön

Szép túra még a hegy másik oldalán, Siklós mellett Máriagyűdről indul a Csodabogyó túra részletek itt >>>

Mindenképpen menjenek be a Czukor Borsó kis cukrászdába a túra után.

egy kedves leírás róla >>>

A hegyen egyre több kisebb borászat is kinyit, mint a prémium minőségéről ismert Malatinszky Pincészet, vagy a most nyíló Ipacs-Szabó István pincéje

További túrák

– Villányi-hegység (Harsányi-hegy – Szársomlyó)